MEOE
Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye
MEOE Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye
Országos Bajnoki Döntő
2011.X. 23.
„Bogi Dorka Emlékverseny.”Bíró: Izápi István FCI nemzetközi munkabíró.Őrző-védő segéd: Török Tibor.Helyszín: OMSE kutyakiképző iskola.Rendező: OMSE, valamint MEOE Terelőkutyás Sportbizottság.A verseny támogatója: ACANA Magyarország KFT, valamint magán felajánlások. Az
„Országos Bajnoki Cím” megszerzéséért csak azok a versenyzők
indulhattak, akik ez évben valamelyik OB minősítő fordulón legalább egy
„Jó” minősítést elértek. Az eredményt a teljesítményfüzet bemutatásával
igazolni kellett.Az
„Országos Bajnoki Döntőn,” amely egyben emlékverseny is, a nem
kvalifikált versenyzők is indulhattak, a forduló győztese címért az
egyes szinteken.Ideális
környezetben, kitűnő pályán, kissé hűvös esős időjárási viszonyok közt
küzdhettek a megjelent résztvevők a bajnoki címekért.A
himnuszt követően az OMSE nevében Csapó Mária FCI munkabíró nyitotta
meg a versenyt, majd Árkosi József a MEOE Terelőkutyás Sportbizottság
vezetője pár szóval említést tett a „Bogi Dorka Emlékverseny” két
névadójáról, Bogiról, a pumi szukáról és Dorkáról, a kuvasz szukáról,
akik ezen a napon születtek 1992. október 23.-án és közel azonos időben
is hunytak el. Kivételes
képességgel rendelkeztek! Éveken keresztül a magyar pásztorkutyás
hagyomány őrző bemutatócsoport meghatározó tagjai voltak. Közösen
dolgoztak egy- egy látványos gyakorlatban. Lételemük volt a munka.
Számos kutyás sportban kiemelkedő eredményt értek el. Életük
példaértékű, elért eredményük biztatásként, hajtóerőként szolgálhat
mindazoknak, akik e csodálatos magyar pásztorkutyafajtákat választják.Izápi
István FCI nemzetközi munkabíró a versenyzők munkáját a gyakorlatok
befejezése után a közönség előtt részletesen értékelte. Felhívta a
figyelmet a hibákra, majd javaslatot tett azok kijavítására, valamint
kiemelte a pozitív erényeket is.Az
Országos Bajnoki Címet elért versenyzők fafaragó művész által
készített népi motívumokkal díszített fatányért kaptak, valamint a
verseny támogatója az ACANA Magyarország KFT által felajánlott tápot. A
helyezéseket elért versenyzők ugyancsak az ACANA Magyarország KFT
jóvoltából vehették át munkájuk elismeréseként a díjakat.12. 30. órától az V. Országos Magas és Távolugró Verseny megrendezésére került sor. Verseny Bevezető Szint/8 hónapos kortól. Elérhető legmagasabb pont: 100/ 1.
Felvezető: Udvarhelyi Tivadar Kutya neve: „Mackó” Fajta: Komondor Neme:
kan Született: 2010 07 06. Elért pont: 84. Minősítés: Jó. Országos Bajnoki Címet elértek valamint a további helyezettek. 2011. év I. Alapszínt Országos Bajnoka/14 hónapos kortól. Elérhető legmagasabb pont: 100/ I.Felvezető:
Kiss Gábor Kutya neve: Magna Hungária Árnika Fajta: Mudi Neme: szuka.
Született: 2007. 03. 24. Elért pont: 87. Minősítés: Jó. Ebben a
kategóriában a nap győztese címet is elérte.II.Felvezető:
Dobó Nagy Csaba Kutya neve: Cseri Subás Sári Fajta: Pumi Neme: szuka.
Született: 2008. 02. 06. Elért pont: 86. Minősítés: Jó. III.Felvezető:
Gábor Miklós Kutya neve: Királytanyai Csurgó Legény Fajta: Mudi Neme:
kan. Született: 2009. 07. 06. Elért pont: 86. Minősítés: Jó. 2011. év II. Középszínt Országos Bajnoka/„B ágazat plusz” Elérhető legmagasabb pont: 100/ I.Felvezető:
Pischoff Ferenc Kutya neve: Keszi Jázmin Fajta: Kuvasz Neme: szuka.
Született: 2008. 05. 14. Elért pont: 95. Minősítés: Nagyon jó. Ebben a
kategóriában a nap győztese címet is elérte. II.Felvezető:
Szita Gyöngyvér Kutya neve: Páskom Pásztor Datolya Vacak Fajta: Mudi
Neme: kan. Született: 2002. 01. 27. Elért pont: 89. Minősítés: Jó. 2011. év II. Középszínt Országos Bajnoka/Őrző-védő munkával „B” + „C”ágazat” Elérhető legmagasabb pont: 200/I.Felvezető:
Gábor Miklósné Kutya neve: Bojti Fajta: Mudi Neme: kan. Született:
2005. 09. 01. Elért pont: / „B” 85 + „C” 91 / 176. Minősítés: Jó. Ebben
a kategóriában a nap győztese címet is elérte. Legeredményesebb nem magyar fajta kutya/ II. Középszínt Őrző-védő munkával „B” + „C”ágazat elért eredménye alapján. Elérhető legmagasabb pont: 200/ Felvezető:
Dávid István Kutya neve: Kisdombi Andi Fajta: Német juhász Neme: szuka.
Született: 2007. 01. 07. Elért pont: / „B” 92 + „C” 96 / 188.
Minősítés: Nagyon jó. KülöndíjakBogi és a Dorka gazdája által felajánlott különdíj.„Legeredményesebb terelő és a legeredményesebb őrző-védő pásztorkutyának.”Felvezető: Gábor Miklósné Kutya neve: Bojti Fajta: Mudi Neme: kanFelvezető: Pischoff Ferenc Kutya neve: Keszi Jázmin Fajta: Kuvasz Neme: szuka Az év összes fordulóján megjelent versenyzőnek felajánlott különdíj.Felvezető: Gábor Miklós Kutya neve: Királytanyai Csurgó Legény Fajta: Mudi Neme: kan Pischoff Ferenc

"Bogi Dorka Emlékverseny"
Országos Bajnoki Döntő
A verseny fennállása óta (2000) ez évben
elfogadott új versenyszabályzat előírása szerint első ízben lesz
megrendezve az Országos Bajnoki Döntő.
Az a versenyző indulhat az Országos Bajnoki Címért az egyes
szinteken aki legalább egy jó minősítést elért az évközi OB
futamokon. Az elért minősítést a regisztrációnál igazolni kell!
Egyébként aki nem ért el minősítést, vagy nem vett részt az évközi
versenyeken szintén részt vehet a "Bogi Dorka Emlékversenyen" és
akár azt meg is nyerheti csak Országos Bajnoki Címre nem pályázhat.Időpont: 2011. október huszonháromHelyszín: OMSE Budapest XV. kerület Felső kert út . A
"Budapesti hulladékhasznosítóval szemben"Megközelítés: Bosnyák tértől a 125 számú busszal, vagy
gépkocsival. Kitűnő parkolási lehetőség, kulturált környezet.Megnyitó: 9 óraVersenykezdés: 9.15.Bíró : Izápi István FCI nemzetközi őrző-védő
teljesítménybíróSegéd: Török TiborRészvétel előnevezéssel. Végső nevezési időpont: Október
16 éjfél.A helyszíni nevezésnél a MEOE Terelőkutyás Sportbizottság
határozata az irányadó.Nevezni: email: talizman7@freemail.hu
mobil: 06 20 373 8123Különdíj: A legjobb eredményt elért magyar fajta terelő
pásztorkutyának, Bogi a pumi emlékére, felajánló: Árkosi József
A legjobb eredményt elért magyar fajta őrző-védő
pásztorkutyának, Dorka a kuvasz emlékére, felajánló:
Pischoff Ferenc
14 órától bármely fajta részére, beleértve
a tisztázatlan eredetű fajtát is "Országos magas
és távolugró verseny" lesz.
Nevezni: 18 hónapos kortól lehet.(14 nap eltérés engedélyezett a
születés dátumától)
A versenyt két kategóriában rendezzük: 50 centiméter
marmagasságig, valamint 50 centiméter marmagasság fölötti kutyáknak.
Erre az eseményre előnevezés nincs, nevezés a helyszínen
Mindkét eseményt az Aquincum SE, valamint az OMSE rendezi.A rendezvény támogatója ismételten az ACANA
MAGYARORSZÁG KFT

I.
MEOE
Magyar Pásztorkutyák Munkaverseny
Hortobágy –Kupa
II. Országos Bajnoki Futam
II.
Viselkedés Képességfelmérő Verseny (karakter teszt)
2011.
szeptember 17.-18.-n Hortobágyon a kilenclyukú híd
szomszédságában megrendezett pásztorkutyás hétvégén a MEOE
Magyar Pásztorkutyák Munkaverseny idei év
II. OB futamán,
valamint a két napos Viselkedés - Képességfelmérő Versenyen
(karakter teszt) a bírói tisztet láttam el.
-
A két napos „Viselkedés Képességfelmérő Versenyen” 13
kutya vett részt.
-
A MEOE Magyar Pásztorkutyák Munkaversenyre idei év II: OB
futamára előzetesen 9 kutya jelezte indulási szándékát.
Az
ünnepélyes eredményhirdetésre 18.-n 14. órakor került
sor.
A
rendezvényre mindkét napon számos néző volt kíváncsi. A
sikeresen végrehajtott feladatot többször is megtapsolták.
I.
MEOE
Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye
Az
időjárás az idén kegyeibe fogadott bennünket. A nehezített
körülmények zavarólag hatottak több versenyző teljesítményére,
(juhok közelsége, a szüntelen ostorcsattogtatás, nehéz talajú
pálya). Egy jól felkészített pásztorkutyának viszont ebben a
környezetben is illik helyt állnia.
MEOE
Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye (MPKM) Verseny Bevezető
Szint. (elérhető pontszám: 100)
1.
Felvezető: (FV) Fodor Irén (KN) Kunsági-Royal Gerti. Fajta:
(F) német juhász. Neme: (N) szuka Született: (SZ) 2010. 06 19.
Törzskönyvi szám (TKVSZ): Nj. 4489/10
Elért
pontszám: (EP) 92. 5. Minősítés: (M) nagyon jó.
MEOE
MPKM I. Alapszint.
(elérhető
pontszám: 100)
1.
FV: Kiss Gábor Kutya KN: Magna Hungária Árnika F: mudi N:
szuka SZ: 2007. 03. 24. TKVSZ: 3314/07
EP:
89. 5 pont M: jó.
2.
FV: Gábor Miklós KN: Királytanyai Csurgó Legény F: mudi N:
kan SZ: 2009. 07. 06. TKVSZ: 3847/09
EP:
84. 5. M: jó
3.
FV: Juharos Réka Kutya KN: Magna Hungária Ánizs F: mudi N:
szuka SZ: 2007. 03. 24. TKVSZ: 3313/07 EP: 83. M: jó.
4.
FV: Dobó Nagy Csaba KN: Cseri Subás Sári F: pumi N: szuka
SZ: 2008. 02. 16. TKVSZ: 5829/08.
EP:
72. M: megfelelt.
MEOE
MPKM II. Középszint őrző-védő munka nélkül. „B”
ágazat plusz.
(elérhető
pontszám: 100)
1.
FV: Fodor Irén KN: Árkosligeti” Kócos” Odacsípj. F:
pumi N: kan SZ: 20058. június 20. TKVSZ: 3166/R/06 E: 80 pont M: jó.
A
két napos Viselkedés Képességfelmérő Verseny (karakter
teszt) eredménye
12
hónapos kortól.
Tizenhárom
kutya jelezte, indulási szándékát, a két napos
felmérésen, mivel ebből 4 kutya korhatár alatti volt, így ők
csak próbajelleggel vehettek részt a versenyen. Az egyik korhatár
alatti fiatal pumi szuka teljesítményét külön kiemelném:
Harsányi Tekergő Ékkő 92. 25%-t ért el ígéretes minősítéssel.
1
Felvezető: Nagy Loginovszkaja Nagyezsda Kutya neve: Rasztari
Duci Öles. Fajta: puli Neme: szuka Született: 2010. 07. 13.
Törzskönyvi szám: 7749/10
Elért
százalék: 93. 125. % Minősítés: Ígéretes
2.
Felvezető: Nagy Loginovszkaja Nagyezsda Kutya neve: Szonja
Fajta: puli Neme: szuka Született: 2010. 07. 06.
Elért
százalék: 92. % Minősítés: Ígéretes.
3.
Felvezető: Velekey Hajnalka Kutya neve: Cseri Subás Varázs.
Fajta: pumi. Neme: kan. Született: 2010. 02.
26.
Törzskönyvi szám: 6176/10
Elért
százalék: 90. 625. % Minősítés: Ígéretes
4.
Felvezető: Leskó Katalin Kutya neve: Rasztari Duci Kezes
Fajta: puli Neme: szuka. Született: 2009. 05. 14. Törzskönyvi
szám: 7857/00
Elért
százalék: 86. 5 Minősítés: Jó
Pischoff
Ferenc

MEOE
Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye
Salföld-Kupa
Viselkedés - Képességfelmérő Verseny”(karakter teszt)
SALFÖLD 2011 június 04-05
2011.
június 04-05.-n Salföldön megrendezett pásztorkutyás hétvégén a MEOE
Magyar Pásztorkutyák Munkaverseny idei év első OB futamán, valamint a
két napos Viselkedés Képességfelmérő Versenyen (karakter teszt) a bírói
tisztet láttam el. Az előbbi verseny bírálata a
MEOE
Országos Elnökség által a 2011.-év tavaszi ülésén elfogadott,
jóváhagyott, versenyszabályzata szerint történt.
A két napos
„Viselkedés Képességfelmérő Versenyen” (karakter teszt) (összesen 10
kutya vett részt. A bírálat június 04.-én 10 órától 14 30.-ig, június
05.-n. 8.30 –tol 10.20 ig. tartott.
A MEOE Magyar Pásztorkutyák Munkaversenyen 9 kutya vett részt. Kezdés
időpont 10.30. volt a bírálat befejezése: 13.45.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre június 05.-n 14. 30.-kor
került sor.
A nagy meleg ellenére több jó teljesítményt is láthatott a szép számú
közönség.
MEOE Magyar Pásztorkutyák
Munkaversenyén elért eredmények.
MEOE Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye MPKM Verseny Bevezető
Szint. (elérhető pontszám:100)
1.
Felvezető: (FV) Kőszegi Anett Kutya neve: (KN) Cservárpusztai Zafír
Fajta: (F) mudi Neme: (N) kan Született: (SZ) 2008. 04 20 Törzskönyvi
szám (TKVSZ): 3578/03 Elért eredmény. (E) 93 pont Minősítés: (M) nagyon
jó.
2. FV: Kiss Gábor Kutya KN: Magna Hungária Ánizs F: mudi N: szuka SZ:
2007. 03. 24. TKVSZ: 3313/07 E: 89.5 pont M: jó.
3. FV: Haluskáné Taar Enikő KN: Jászszépe Jeles F: kuvasz N: szuka SZ:
2009 02. 14 TKVSZ: 8305/09 E: 83.5 pont M: jó.
A legtöbb nevező ezen a szinten vett részt.
MEOE MPKM I. Alapszint (elérhető pontszám 100)
1. FV: Szabó Andrea KN: Chankazz Helka F: pumi N: szuka SZ: 2007. 06.
15. TKVSZ: 5777/07 E: 95 pont M: nagyon jó.
MEOE MPKM II. Középszint őrző-védő munkával. (elérhető
pontszám 200)
1. FV: Gábor Miklósné KN: Bojtár F: mudi N: kan SZ: 2005. 09. 01.
TKVSZ: 3166/R/06 E: 180 pont M: nagyon jó.
MEOE MPKM Középszint II: őrző-védő munka nélkül „B ágazat plusz”
(elérhető pontszám:100)
1. FV: Szita Gyöngyvér KN: Páskom - Pásztor Datolya F: mudi N: kan SZ:
2002. 01. 27. TKVSZ: 2291/02 E: 91 pont M: nagyon jó.
A két napos Viselkedés Képességfelmérő Verseny (karakter teszt)
eredménye.
1.
Felvezető: Gábor Miklós Kutya neve: Királytanyai Csurgó Legény Fajta:
mudi Neme: kan Született: 2009. 07. 06. Törzskönyvi száma: 3847/09
Elért százalék: 99.75% Minősítés: Kiválóan megfelelt.
2. FV: Szabó Andrea KN: Chankazz Helka F: pumi N: szuka SZ: 2007. 06.
15. TKVSZ: 5777/07 E: 99,37% M: Kiválóan megfelelt.
3. FV: Kiss Gábor Kutya KN: Magna Hungária Ánizs F: mudi N: szuka SZ:
2007. 03. 24. TKVSZ: 3313/07 E: 95% M: Ígéretes.
Pischoff Ferenc
Budapest 2011-06-08

MEOE
Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye
Felelős: Pischoff
Ferenc, 1147 Budapest Gervay u. 117/a.
Telefon:
06-20/373-8123, e-mail: talizman7@freemail.hu
2011.
április 15.-től a MEOE Országos Elnöksége által jóváhagyott új
versenyszabályzat szerint kerülnek megrendezésre az
"Országos Bajnoki Futamok."(OB)
Az
OB futamokon előnevezéssel lehet részt venni, jelentkezési határidő: a
megadott verseny nap előtt két héttel, a fenti elérhetőségen.
A
verseny megrendezéséhez legalább őt fő előnevezése szükséges.
Helyszíni
nevezés esetén: a rendezés technikai lebonyolítását, például: segéd
meghívása az őrző-védő munkához, díjak, oklevelek, stb... csak az
előnevezések alapján tudjuk biztosítani.
A
szabályzat letölthető: terelokutyás sportbizottsag.hu vagy a MEOE
honlapjáról.
2011.évi OB futamok:
Május
21. Miskolc. Miskolc -Kupa I.
Június 05 Salföld. Salföld- Kupa
Szeptember 18. Hortobágy. Hortobágy- Kupa
Szeptember
25. Miskolc. Miskolc- Kupa II.
Országos
Bajnoki Döntő október 23. „Bogi Dorka” Emlékverseny, Budapest.

Magyar Pásztorkutyás Sportnap 2011.
A
Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület
Elnökének Skobrák Ferenc közbenjárásának jóvoltából a Nagycsaládosok
Országos Egyesülete adott idén otthont az idei Magyar Pásztorkutyás
Sportnap megrendezéséhez, amelyet 2000. december tizenkettedike óta
folyamatosan minden évben megtartottunk.
Az előadás sorozatot Gazsó
L. Ferenc a Kossuth rádió intendánsa, a nap díszvendége, nyitotta meg.
Elsőként az összefogásban rejlő erőt, emelte ki. Felhívta figyelmünket,
a közelgő "Hungaricumok" törvénybe iktatásáról, amelyben nemzeti
pásztorkutyafajtáinknak is ott lenne a helye. Előadásában felhívta a
figyelmet az iskolai oktatás szerepére, felelősségére. „Itt az ideje,
hogy a tananyagban szerepeljenek őshonos állatfajtáink, köztük a
magyarfajta pásztorkutyák is”. Ezzel természetesen mindnyájan egyet
értettünk.
Kontor Ákos a mudi klub elnöke a mudi sport tevékenységét
méltatta. Ismertette azokat a munkaterületeket, kutyássport
eseményeket, ahol a mudik az élbolyban, vagy az élen végeztek. (joggal
lehet büszke a fajtára, hisz pásztorkutyáink közül e téren ők állnak a
legjobban). A mudi klub 2010. évi rendezvényeiről is beszámolt.
Felhívta figyelmünket, a nagy érdeklődést kiváltott "Mudi viadalra,”
amely két napos volt. Ezen az eseményen számos népszerű kutyássportban
felmérhették a mudisok, kutyáik felkészültségét, tehetségét.
A puli
munkájáról, munkaterületéről Tari József számolt be. Előadásában
vázolta azokat az eredményeket, amit a fajta munkakészségének a
megőrzése érdekében tesz, és tesznek kutyás barátaikkal, a pulis
bázisukon. A terelés mellett jó néhány kutyás sportágat is
„leteszteltek” a pulikkal, az eredmény, több mint biztató. Törekednek a
nemzetköziség kiszélesítésére is. Ausztriában egy működő egyedülálló
programon vettek részt a pulival. Ez a program a farkasok különleges
szociális érzékenységét, vizsgálja. A szerzett tapasztalatot a terápiás
kutyák területén kívánják hasznosítani.
Skobrák Ferenc, a pumi klub
a pumi munkakészségének megőrzése, fejlesztése érdekében tett
lépéseiről számolt be. Az elmúlt években a Főtenyészszemlén, valamint
egyéb más rendezvényen vizsgálták a fajta viselkedését,
alaptermészetet, különféle gyakorlatsoron keresztül, is. Az előadó
kiemelte, hogy a pumi a modern sportok területén is helytáll, de fő
tevékenysége, igazi munkaterülete továbbra is a terelés, marad,
amelyet, mind az ösztönpróbákon, mind a terelőversenyen, eredményes
munkájával rendre bizonyított.
Skobrák Ferenc előadása után, a MEOE
Hungária Kuvasz Klub munkájáról, célkitűzéseiről, programjáról
számoltam be a hallgatóságnak. Többek közt elmondtam, hogy a vezetőség
hármas cél megvalósítását tűzte ki a zászlajára.
1) Egészség,
(terheltségtől mentes egészséges állomány tenyésztése.) 2)
Munkakészség, használati, érték megőrzése fejlesztése. 3) Standardnak
megfelelő genotípusos kuvaszok tenyésztése. A klub vezetősége a
Közgyűlése elé vitte a programot megmérettetésre, amit a tagság elsöprő
többséggel megszavazott. A hármas cél mielőbbi megvalósítása érdekében
a klub kiemelt rendezvénynek tekinti a Főtenyészszemlét, mivel ezen a
rendezvényen magas szakmai mércét állítottunk föl, mind a külső, mind a
belső értékek bírálata, vizsgálata terén. A Főtenyészszemlén a
küllembírálat mellett, kötelező rész az "Alaptermészet Vizsgálat.” A
Főtenyészszemlén tartja a klub a kuvaszok részére kiírt "Használati
Értékfelmérő Versenyt" is, amelyen más fajta pásztorkutyák is
indulhatnak, ezt a lehetőséget többen igénybe is vették. „Az év legjobb
munkateljesítményt elért kuvasza" címre pályázatot írt ki a klub, már
negyedik éve, amelyen az a kuvasz vehetett részt, amelyik az adott
évben legalább két különböző munkaterületen igazolta kivételes
képességét. A kiállításokon elért eredmény alapján „Az év kuvasza díj.”
kiértékelésénél a munkában elért eredmény is beszámításra kerül.
Előadásomban a kuvasz sokoldalúságát, magas használati értékét
méltattam. Számos példát, történetet soroltam fel, bizonyságul,
amelyből világosan kiderült, hogy a kuvasz könnyen, gyorsan, tanul, és
ami fontos, mindezt örömmel teszi. Sajnos viszont az a baj, hogy ezt az
adottságát nem igazán használja ki a tartója. Agilis, tettre, kész
fiatalokra lenne szükség, akik felfedeznék a fajtában rejlő erényeket,
értéket, lehetőséget.
A következő témakörben, a Magyar Pásztorkutyák
Munkaverseny szabályzat 2011. év számos módosításáról tájékoztattam a
hallgatóságot. Remélhetőleg ez évben már, az új versenyszabályzat
szerint folyhatnak, majd az Országos Bajnoki Futamok, amelyeknek az
időpontjait és a helyszíneket is ismertettem. A 2011. év OB futamai:
Április
17. Kunszentmárton, Attila domb. (Attila Kupa) Május 21. Miskolc.
(Miskolc Kupa I.) Június 05 Salfőld. (Salfőld Kupa) Szeptember 18.
Hortobágy. (Hortobágy Kupa) Szeptember 25. Miskolc. (Miskolc Kupa II.)
Október 23. Budapest Országos Bajnoki Döntő, „Bogi Dorka Emlékverseny.”
A
Sportnap ünnepélyes záró eseménye volt a Magyar Pásztorkutyák
Munkaverseny 2010. év Országos Bajnokainak és a helyezetteknek
díjátadási ceremóniája, valamint a képzettségi szintet (Alapfokon,
Középfokon, Felsőfokon Képzett Pásztorkutya Cím) elért kutyák
bemutatása, díjazása.
Igen jó hangulatban telt el az idei év
„Magyarfajta Pásztorkutyák Sportnapja”! Jó néhányan jöttek távoli
városokból. Az előadások tartalmasak, pergőek, szakmailag magas
színvonalúak voltak. Olykor a komoly témát kissé feloldva a humort sem
nélkülözték az előadók. Talán nem voltunk annyian, mint tavaly, (jó
páran "igazoltan" voltak távol) de jellemző volt a lelkesedésre, hogy a
gondnoknak sokáig kellett várnia, amíg az utolsó magyarfajtás is
becsukta maga mögött az ajtót. Kint az utcán persze tovább folyt az
eszmecsere. Sajnálhatja az, aki nem tudott, eljönni. Jó volt itt lenni,
szögezte le mindenki, majd jövőre ugyanitt köszöntünk el egymástól.
Pischoff Ferenc a sportnap szervezője.

MEOE
Magyar Pásztorkutyák Munkaverseny 2010.
„2010. év Kölyök Osztály Országos Bajnoka”
(Maximum: 60 pont)
1.
FV: Gábor
Miklós
KN: Királytanyai Csurgó „Legény” (mudi kan)
Született: 2009.
július 6.
Elért eredmény: 55,75 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 50,5; M:
Jó
Sándorfalva,
2010.05.01.
Bíró: Pischoff Ferenc
55; M: Nagyon
jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
56,5; M: Nagyon
jó
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
Indult
több versenyző, de az eredményük nem volt elegendő a minősítéshez.
„2010.
év Kezdő Osztály Országos Bajnoka”
(Maximum:
150 pont)
(A
két legjobb eredmény átlagával)
1.
FV: Holes
Bence
KN: Irhaberki Atyafi „Apród” (mudi kan)
Született: 2007.
január 12.
Elért eredmény: 145,5 pont; Minősítés: Kitűnő
elért pont: 126,5; M:
Jó
Sándorfalva,
2010.05.01.
Bíró: Pischoff Ferenc
132; M:
Jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
146; M:
Kitűnő
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
127,5; M:
Jó
Hortobágy,
2010.09.19.
Bíró: Pischoff Ferenc
145; M:
Kitűnő
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi István
2.
FV: Dobó-Nagy
Csaba
KN: Cseri-Subás Sári (pumi szuka)
Született:
2008. február 16.
Elért eredmény: 132,75 pont; Minősítés: Jó
elért pont: 138,5; M: Nagyon
jó
Hortobágy,
2010.09.19.
Bíró: Pischoff Ferenc
127; M:
Jó
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi István
3.
FV: Nagy
Ferenc
KN: Meszeskerti Apor „Ali” (kuvasz kan)
Született:
2008. október 14.
Elért eredmény: 120 pont; Minősítés: Jó
elért pont: 123; M:
Jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
117; M:
Megfelelő
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi István
FV:
Fodor
Irén
KN: Árkosligeti Kócos Oda Csípj (pumi kan)
Született:
2008. július 20.
Elért eredmény: Nem minősíthető, mivel csak egy versenyen vett részt
ebben az osztályban.
elért pont: 141; M: Nagyon
jó
Sándorfalva,
2010.05.01.
Bíró: Pischoff Ferenc
Indult
több versenyző, de az eredményük nem volt elegendő a minősítéshez.
„2010.
év Haladó Osztály Országos Bajnoka”
(Maximum:
150 pont)
(A
két legjobb eredmény átlagával)
1.
FV: Csákó
Tímea
KN: Hegyvidék Éke Ede „Csipesz” (pumi kan)
Született: 2007.
december 24.
Elért eredmény: 148,75 pont; Minősítés: Kitűnő
elért pont: 148; M:
Kitűnő
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
149,5; M:
Kitűnő
Hortobágy,
2010.09.19.
Bíró: Pischoff Ferenc
146,5; M:
Kitűnő
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi
István
2.
FV: Pischoff
Ferenc
KN: Keszi Jázmin (kuvasz szuka)
Született:
2008. május 14.
Elért eredmény: 146,25 pont; Minősítés: Kitűnő
elért pont: 147; M:
Kitűnő
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
145,5; M:
Kitűnő
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi István
3.
FV: Nagy
András
KN: Vértesi Selymes Óhaj (kuvasz szuka)
Született:
2007. december 23.
Elért eredmény: 140 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 137,5; M: Nagyon
jó
Sándorfalva,
2010.05.01.
Bíró:
Pischoff Ferenc
142,5; M: Nagyon
jó
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi István
4.
FV: Vanyó
Sándor
KN: Nyírségfia Gubanc (mudi szuka)
Született:
2003. október 7.
Elért eredmény: 137,75 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 136,5; M: Nagyon
jó
Sándorfalva,
2010.05.01.
Bíró:
Pischoff Ferenc
139; M: Nagyon
jó
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
134,5; M:
Jó
Hortobágy,
2010.09.19.
Bíró: Pischoff Ferenc
5.
FV: Fodor
Irén
KN: Árkosligeti Kócos Oda Csípj (pumi kan)
Született:
2008. július 20.
Elért eredmény: 137 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 136; M:
Jó
Hortobágy,
2010.09.19.
Bíró: Pischoff Ferenc
138; M: Nagyon
jó
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi István
A
legszínvonalasabb osztály volt 2010-ben!
„2010.
év Nyílt Osztály Országos Bajnoka”
(Maximum:
200 pont)
(A
két legjobb eredmény átlagával)
1.
FV: Gábor
Miklósné
Bojtár (mudi kan)
Született: 2005.
szeptember 1.
Elért eredmény: 184,5 pont; Minősítés: Nagyon jó
„B”: 89,5 pont; Minősítés: Nagyon jó
„C”: 95 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 171,5; M:
Jó
Sándorfalva,
2010.05.01.
Bíró: Pischoff Ferenc
„B”: 78,5 / „C”: 93
185; M: Nagyon
jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
„B”: 91 / „C”: 94
184; M: Nagyon
jó
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
„B”: 88 / „C”: 96
173; M:
Jó
Hortobágy,
2010.09.19.
Bíró: Pischoff Ferenc
„B”: 79,5 / „C”: 93,5
182; M: Nagyon
jó
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi
István
„B”: 88 / „C”: 94
2.
FV: Schmidtné Pintér
Erika
Dorogházi Gál Lédi „Füles” (kuvasz szuka)
Született:
2001. február 22.
Elért eredmény: 180,75 pont; Minősítés: Nagyon jó
„B”: 90 pont; Minősítés: Nagyon jó
„C”: 94,75 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 179; M:
Jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
„B”: 94 / „C”: 85
182,5; M: Nagyon
jó
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
„B”: 86 / „C”: 96,5
173; M:
Jó
Hortobágy,
2010.09.19.
Bíró: Pischoff Ferenc
„B”: 83 / „C”: 90
172,5; M:
Jó
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi
István
„B”: 79,5 / „C”: 93
FV: Bogdán
Gábor
KN: Kővári Zúzó Zsombó (német juhász kan)
Született:
2006. április 3.
Elért eredmény: Nem minősíthető, mivel csak egy versenyen vett részt
ebben az osztályban.
elért pont: 196; M:
Kitűnő
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
„B”: 99 / „C”: 97
„B”: 97,5; M:
Kitűnő
Hortobágy,
2010.09.19.
Bíró: Pischoff Ferenc
Indult
több versenyző, de az eredményük nem volt elegendő a minősítéshez.
„2010.
év „B” Engedelmességi ágazat Országos Bajnoka”
(Elérhető
pontszám: 100 pont)
(A
két legjobb eredmény átlagával)
1.
FV: Bogdán
Gábor
KN: Kővári Zúzó Zsombó (német juhász kan)
Született:
2006. április 3.
Elért eredmény: 98,25 pont; Minősítés: Kitűnő
elért pont: 99; M:
Kitűnő
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
97,5; M:
Kitűnő
Hortobágy,
2010.09.19.
Bíró: Pischoff Ferenc
2.
Mitropulosz
Zoltánné
KN: Füles-Kincse Arany „Picur” (mudi szuka)
Született: 2000.
július 29.
Elért eredmény: 91,25 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 82; M:
Jó
Sándorfalva,
2010.05.01.
Bíró: Pischoff Ferenc
92; M: Nagyon
jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
87,5; M:
Jó
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
90,5; M: Nagyon
jó
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi István
3.
Mitropulosz
Zoltánné
KN: Füles-Kincse Apró „Maci” (mudi szuka)
Született:
2000. július 29.
Elért eredmény: 90 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 83,5; M:
Jó
Sándorfalva,
2010.05.01.
Bíró: Pischoff Ferenc
92; M: Nagyon
jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
88; M:
Jó
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
83; M:
Jó
Budapest, OMSE 2010.10.23. Bíró: Izápi
István
Szabadon követés: 18 pont Mogyoród, 2010.05.29. Bíró:
Mogyorósi István
Szabadon követés: 17 pont Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
Átlag: 17,50 pont
4.
FV: Schmidtné Pintér
Erika
Dorogházi Gál Lédi „Füles” (kuvasz szuka)
Született:
2001. február 22.
Elért eredmény: 90 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 94; M: Nagyon
jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
86; M: Nagyon
jó
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
Szabadon követés: 18 pont Mogyoród, 2010.05.29. Bíró:
Mogyorósi István
Szabadon követés: 16,5
pont
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
Átlag: 17,25 pont
5.
FV: Gábor
Miklósné
Bojtár (mudi kan)
Született: 2005.
szeptember 1.
Elért eredmény: 89,5 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont: 91; M: Nagyon
jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
88; M: Nagyon
jó
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
„2010. év „C”
Őrző-Védő ágazat Országos Bajnoka”
(Elérhető
pontszám: 100 pont)
(A
két legjobb eredmény átlagával)
1.
FV: Gábor
Miklósné
Bojtár (mudi kan)
Született:
2005. szeptember 1.
Elért eredmény: 95 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont:
94; M: Nagyon
jó
Mogyoród,
2010.05.29.
Bíró: Mogyorósi István
96; M:
Kitűnő
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
2.
FV: Schmidtné Pintér
Erika
Dorogházi Gál Lédi „Füles” (kuvasz szuka)
Született:
2001. február 22.
Elért eredmény: 94,75 pont; Minősítés: Nagyon jó
elért pont:
96,5; M:
Kitűnő
Salföld,
2010.06.06.
Bíró: Pischoff Ferenc
93; M: Nagyon
jó
Budapest, OMSE
2010.10.23.
Bíró:
Izápi István
|
Magyar
pásztorkutya fajták részvétele
2010.
év végéig
|
|
Mudi
|
334
|
|
Pumi
|
168
|
Kuvasz
|
164
|
|
Puli
|
42
|
|
Komondor
|
7
|
|
Összesen:
|
715
|
|
Egyéb
fajták
2010.
év végéig
|
|
Magyar
vizsla
|
1
|
|
Erdélyi
kopó
|
1
|
|
Airedale
terrier
|
3
|
|
Berger
de Beauce
|
1
|
|
Pireneusi
hegyikutya
|
30
|
|
Border
collie
|
56
|
|
Sheltie
|
3
|
|
Kelpie
|
6
|
|
Malinois
|
3
|
|
Briard
|
2
|
|
Tervueren
|
2
|
|
Groenendael
|
1
|
|
Scotland
sheepdog
|
1
|
|
Németjuhász
kutya
|
7
|
|
Dobermann
|
1
|
|
Bearded
collie
|
1
|
|
Boxer
|
1
|
|
Törpe
schnauzer
|
1
|
|
Szibériai
husky
|
2
|
|
Amerikai
staffordshire terrier
|
1
|
|
West
Highland White terrier
|
1
|
|
Keverék
|
10
|
|
Összesen:
|
135
|
A Magyar Pásztorkutyák Munkaversenyén 2000-től 2010. év végéig
összesen 850 kutya vett részt

MEOE Magyar Pásztorkutyák
Munkaversenye IV. OB Futam
"Hortobágy- Kupa""
Katt a képekre a
nagyobb mérethez
Bíró:
Pischoff Ferenc FCI nemzetközi őrző-védő teljesítmény bíró
Időpont: 2010. 09 19.
Megnyitó: 10. 15.
Ünnepélyes eredményhirdetés: 15. 15
Rendező: MEOE Hungária Pumim Klub,valamint
a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyomány Őrző és Sport
Egyesület
Tizenhárom előnevezés, valamint öt helyszíni nevezés történt.
Négy előnevezett kutya nem jött el, egy a helyszínen nevező
pedig vissza lépett.
Tizenhárom kutya mérhette össze tudását a mai napon:
Mudi: öt, Pumi: négy, Kuvasz:
kettő, Puli: egy Német juhász:
egy.
Az átázott a terep, a folyamatosan zuhogó eső ellenére több magas
színvonalú munkát láthatott a szép számú közönség.
A verseny tíz éves fennállása kapcsán ez évben minden OB fordulón a
legszínvonalasabb szabadonvállasztott gyakorlatot egy külön díjjal
jutalmazzuk. A különdíjat a nézők a versenyzők és a bírálatot
végző bíró szavazata alapján a legtöbb szavazatot begyűjtő versenyző
kapja.
Skobrák Ferenc saját kézzel faragott népi
motívumokkal díszített alkotását a mai napon Buha Orsolya vehette át,
aki pulijával felejthetetlen gyakorlatok egész sorát mutatta be.
A magyarfajta pásztorkutyák bebizonyították kivételes
képességüket fejtette ki a verseny után egy semleges néző, (nincs
magyar fajta kutyája) külön kiemelte, hogy a magyar fajta pásztorkutyák
sokszínűségéről kapott a mai napon egy életre szóló emléket, mi több
fontos információt.
Az elért eredmények:
Osztálygyőztesek:
Kölyök Osztály:
(elérhető pontszám: 60)
1.
Felvezető : Vanyó Sándor Kutya neve: Tápai Tekergő
Csuti mudi szuka Elért pontszám: 56.5
Minősítés: nagyon jó.
Kezdő
Osztály: (elérhető pontszám: 150)
1. Felvezető
: Dobó Nagy Csaba Kutya neve: Cseri Subás Sári pumi
szuka Elért pontszám: 138.5 Minősítés:
nagyon jó
Haladó
Osztály: (elérhető
pontszám: 150)
1. Felvezető:
Csákó Tímea Kutya neve: Hegyvidék Éke Ede Csipesz pumi kan Elért
pontszám: 149.5 Minősítés: kitűnő
Nyílt
Osztály: (elérhető pontszám: 200)
1. Felvezető: Gábor
Miklósné Kutya neve: Bojtár mudi kan Elért pontszám: 173
Minősítés: jó.
Felvezető: Schmidtné Pintér
Erika Kutya neve: Dorogházi Gál Lédi Füles kuvasz
szuka Elért pontszám: 173
Minősítés: jó.
Ágazat
győztesek:
Engedelmes
"B ágazat" (elérhető
pontszám: 100)
1.
Felvezető: Bogdán Gábor Kutya neve: Kővári Zúzó
Zsombó német juhász kan Elért
pontszám: 97.5 Minősítés: kitűnő
Őrző- Védő "C ágazat"
(elérhető pontszám: 100)
1.
Felvezető: Gábor Miklósné Kutya neve: Bojtár mudi
kan Elért
pontszám: 93.5 Minősítés: nagyon jó.
Külön meg
kell említenem, hogy a MEOE Magyar Pásztorkutyák
Munkaversenyének tíz éves év fordulójának a megünneplését
a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyomány Őrző és Sport
Egyesület úgy szerette volna a versenyzők számára még emlékezetesebbé
tenni, hogy a versenyzőknek ezúttal nem kellett nevezési díjat
fizetniük, ezt a mai napon az egyesület állta.
A
versenyzők nevében köszönjük e nemes gesztust!
Viselkedés-Képesség
felmérés
Az idén immár harmadszorra meghirdetett versenyre, (Budapest
OMSE, Salföld, Hortobágy) ez alkalommal tízen
jelezték, részt-vételi szándékukat.
Az elmúlt évek legszínvonalasabb versenyét hozta a mai. Három
kitűnő és hét ígéretes eredmény született!
A
kutyáknak bizonyítaniuk kellett több gyakorlaton keresztül: a
környezettel szembeni viselkedésüket, hanghatás iránti közömbösségüket,
apport készségüket, ügyességüket, váratlan helyzetek iránt mutatott
reakciójukat, tűzzel szembeni (hő, fény, szag, kémiai hatás)
reakciójukat, probléma megoldó készségüket, végül juh csoport iránt
mutatott érdeklődésüket.
Reménnyel tölt el a jövő pásztorkutyáink munkáját látván, és aminek
kifejezetten örültem, hogy a fiatalok voltak döntő többségben.
Első
helyezést ért el:
Felvezető:
Tóth Viktória Kutya
neve:
Királytanyai Dobos, Fajta: mudi, Neme: szuka, Elért eredmény: 99.77% Minősítés: Kiválóan megfelelt.
Megemlíteném még a második és a harmadik helyezett kutyákat is,
megérdemlik, hisz alig maradt el az eredményük az első
helyezettől!
2.) Felvezető: Szikora
Tamás Kutya neve: Kunszikesí Jogar, Fajta: kuvasz, Neme: kan, Elért eredmény: 99.44% Minősítés: Kiválóan megfelelt.
3.) Felvezető: Vanyó Sándor
Kutya
neve:
Nyírségfia Gubanc, Fajta: mudi, Neme: szuka, Elért eredmény: 97.44% Minősítés: Kiválóan
megfelelt.
Az első helyezett a Skobrák Ferenc által felajánlott, saját
kézzel faragott népi motívumokkal díszített alkotását kapta.
Jó
érzéssel tölt el, hogy mindkét esemény eredmény hirdetését
a versenyzők döntő többsége a szakadó eső ellenére
megvárta, függetlenül attól, hogy milyen helyezést
értek el.
A
díjakat Skobrák Ferenc adta át.
Köszönet
mindazoknak akik bármit is hozzátettek e rangos események méltó
megrendezéséhez.
Pischoff Ferenc a két napos verseny bírója.
Budapest 2010. 09. 25.
